NATÚR ÉS BIO KOZMETIKUMOKKOZMETIKUMOK A különféle kozmetikumok a test tisztítására, ápolására és szépségének hangsúlyozására szolgáló készítmények.  Ahogy erről már korábbi bejegyzés is szólt, a kozmetikumok története több ezer évre vezethető vissza,…

Miután hazaértem a két napos kencekeverde tanfolyamról az első amit megtettem, hogy szemétbe dobtam az addig használt stiftemet és a tusfürdőmet. Aztán a következő napon, amikor hajat kellett mosnom, már a samponomat sem fogtam szívesen a kezemben, és amikor megnéztem ennek is az…

Tudtátok, hogy az 1700-as években Köln-ben állították elő az első kölnivizet, "Eau de Cologne 4711" néven? Ha az időben visszafele lépkedünk, a tisztálkodás legnagyobb mérföldköve a szappan gyártásának megkezdése volt; ennek ellenére XIV. Lajos, a Napkirály…

Amikor még tini leányzó voltam, és az arcomon pattanások nőttek, megvettem minden lötyit, tonikot, kenhető dolgot, amivel ezeket eltüntethetem. Ahelyett, hogy ezek a kráterek és piros pöttyök eltűntek volna rólam, mégtöbb keletkezett, én pedig mégtöbb lötyit, tonikot és…

süti beállítások módosítása